A köztudottan öregedő nyugati társadalmakban egyre kevesebb fiatal kezd el dolgozni évről évre. Ez hazánkban is így van, de ennek csak részben oka a pőre demográfia, vagyis a régóta csökkenő tendenciájú születésszám. A tanulás évei is egyre hosszabbak, többen vannak, akik nem elégszenek meg egyetlen diplomával, vagy az egyetemi éveket más okokból hosszabbítják meg. Sokan külföldre mennek, akár átmeneti időre, akár a végleges kiköltözés szándékával. (Bár szerencsére van hazatelepülő tendencia is.) Az így fellépő munkaerő-kiesést a nyugdíjasok foglalkoztatásával lehet pótolni.
Ennek igen nagy hozzáadott értéke és nyeresége is van. Például annak a sok felhalmozott tapasztalatnak a tovább vitele, amit a nyugdíjasok átadhatnak a fiatalabb generációnak. A korunkban uralkodó szemlélet nem támogatja a generációk, különösen az idősek és a fiatalok közötti párbeszédet, gondoljunk csak a meglehetősen pejoratív „boomer” kifejezésre.
Pedig az idősek sok évtized alatt felhalmozott munkatapasztalata nagyon értékes és hiánypótló lehet az éppen munkába állóknak. Még akkor is, ha ők a technikai eszközöket sokkal ügyesebben kezelik. Nyilvánvaló, hogy utóbbiban pedig a fiatalok segíthetik az idősebbeket. Ennek azonban a nyitottság mellett az is a feltétele, hogy egyáltalán találkozzanak a valós munkakörnyezetben, és így lehetőség legyen a párbeszédre, a tudás és tapasztalatok cseréjére.
Ennek lehet akár hivatalos, mentor és mentorált kapcsolati formát, keretet is adni, ami igen gyümölcsözően tud működni. Az idősek nagyon szívesen adják át a tudásukat, tapasztalatukat a fiataloknak, hiszen így a szakértelmüket is megmutathatják, és a legtöbbjükben benne lévő segítőkészséget is gyakorolhatják. A fiatalok pedig évek tapasztalatát spórolhatják meg az így szerzett tudással.
