Egy 1991-es tankönyv szerint, a lőttbeton hazai felhasználása nem igazán gyakori, mára azonban azt mondhatjuk, hogy az eljárás hazánkban is elterjedt az építőiparban. A lőttbetonról kevesen keveset tudnak, pedig közel 50 éve használják az épületszerkezetek megerősítésére.
A lőttbeton felhasználása az alábbi módon történik: magas légnyomással fellövik az anyagot a felhordási felületre, ami megszilárdul, majd a rétegek egymás után való felhelyezése tömöríti azt. A fellövés egy betontömlő és egy csővezeték segítségével történik. A technológia kifejlesztésében a legnagyobb fejtörést leginkább az okozta, hogy az anyagot hogyan tudják átjuttatni ezen a csövön.
A lőttbetont először 1890-ben Neurich Frigyes brémai mérnök mutatta be, aki az eljárás során a cementport vascsövek segítségébe az altalaj likacsaiba juttatta, ami a talajvízzel és a homokkal érintkezve megszilárdulva betont alkotott. Ezt fejlesztette tovább Braun, illetve vele egy időben a franciaországi Caméré. Közel 30 év után, végül, a Wolfsholz-szabadalmak bizonyultak a legsikeresebbnek, melyek a nedves anyagfelhordást segítették.
A lőttbeton eljárás valójában az 1950-es években kezdett igazán teret hódítani az építőiparban, azonban sokak számára (így Magyarországon is), a gépek költségei miatt nem volt széles körben elérhető. Mára ez már sokat változott, szinte elengedhetetlen eszköze lett a nagyobb építészeti kivitelezéseknek.